Aszalt sárgabarackkal töltött csirkemell

Én ugyan egy falatot sem ettem belőle-valahogy elfelejtettem megkóstolni, de a hús állítólag finom volt. Az almás krumpli köret annyira nem nyerte el a Picim tetszését. Azért csak álljon itt a recept-szokásomhoz híven.
Hozzávalók:
2 csirkemellfilé
10 dkg aszalt sárgabarack
2 db alma
fél kiló kisebb szemű krumpli

Elkészítés:
1. Mossuk meg a krumplit és az almát. Ne pucoljuk meg őket, csak daraboljuk fel: a krumplit kettőbe-esetleg négybe vágjuk, az almát kockára. Pici olajat tegyünk egy tepsibe, dobjuk bele az almát és a krumplit, picit sózzuk, és mehet az előmelegített sütőbe, 180 fokra. ( sajnos nem volt itthon alufóliám, így nem tudtam lefedni, de így is megpuhult.)
2. A csirkemellet vágjuk vékony szeletekre, enyhén klopfoljuk ki és sózzuk meg őket. Minden szeletre tegyünk 1-2 szem aszalt barackot ( attól függ, mekkora a hússzelet) és tekerjük fel. Fogpiszkálóval rögzítsük.
3. Egy serpenyőben hevítsünk olajat és nagy lágon pár percig süssük a tekercseket: amíg el nem kezdenek pirulni.Ezután tegyük őket a tepsibe a puhuló alma-és krumpliköret mellé, és addig süssük őket együtt, míg mindannyian puhák nem lesznek. ( Kb. félóra)

Megjegyzések