Régi és új kedvenc: hummus és taramasalad

Bemutatom Nektek két kedvencemet, egy régit és egy újat: a régi a hummus, az új pedig a taramasalad. Történt, hogy ma az urammal elmentünk egy görög étterembe ebédelni. A város legjobb görög éttermeként tartják számon, és konkrétan a lakásuntól 5 perc járásra van.
Az uram hetek óta mondogatja, hogy a munkatársa meg a neje voltak ott és azt mondták,már az előétellel jóllaktak, végig se bírták enni a menüt, amire befizettek. Na erre mondom én azt, hogy hiszem ha látom, milyen már hogy az előétellel jóllaknak??Hát ma megtudtuk...Az 5 fogást bő 2 óra alatt hősiesen végigettük, de már a 3. után meg akartunk halni, de csakazértismegmutatjuk a Paweléknek, hogy végig lehet azt a menüt enni. 
Íme, ez volt az előételünk:) Ha mind megettük volna, nyilván jóllaktunk volna vele mi is:)


Na de a lényeg, hogy a boltokban láttam én már ezt a taramasaladot,de sose mertem venni, pedig olyan hívogató ezzel a szép rózsaszín színével. Hát ma mikor kihozták az előételt, erre csaptam le először. És meg is tudtam volna állni ennél. Nem szeretek úgy enni dolgokat, hogy halvány gőzöm sincs róla, miből van, sejtettem, hogy valami halas kütyü, de aztán itthon kigugliztam. 


Szóval a taramasalad vagy taramasalata a görög és a török konyha eleme, "dip"-ként fogyasztják, mi is meleg kenyérrel ettük.
Alapját halikra képezi, amit kenyérmorzsával vagy krumplipürével kevernek ki, olívaolajjal dúsítják, citrommal, ecettel ízesítik. Színe a bézstől a pinkig változhat, a felhasznált halikrától függően. 


Régi kedvencem pedig a hummus.
Ez a Közelkeletről származik, főtt, pürésített csicseriborsó az alapja, amihez sót, fokhagymát, olivaolajat, citromot és tahinit ( őrölt szezámmagból készült paszta, a halva egyik fő alkotóeleme is ) adnak. 
Az első dokumentált hummusz-recept  a 13. századra nyúlik  vissza, Egyiptom földjére. 
A hummusznak jelentős a vastartalma, a C és B6 vitamin tartalma.


Megjegyzések